Ma egy esztendeje.
Pontosan ma egy esztendeje amikor odaálltunk az út elejére, s akkor még nem tudtuk, nem tudhattuk, hogy bár: Legyengült (gond van), együtt megyünk majd végig azon az úton, a hosszú úton, amelynek vége a halál.
75 napon át tapostuk az ösvényt, 75 napon keresztül volt nagyon lenn, kicsit fenn, volt reménytelenség, volt remény, volt, hogy farkasszemet néztünk a halállal, volt, hogy meghátrált, de végig ott állt az út végén és várt.
Most, hogy ezt a pár sort jegyzem, hát végérvényesen eldőlt bennem, nem bírom még gondolatban, még az emlékek szintjén sem, végigjárni még egyszer azt az utat! Nem úsznám meg egészséggel most sem!
Így hát ez a 75 nap sötétségbe borul a blogon s némaságba. Addig ide nem jövök vissza! Valahogy lekötöm az agyam másutt.
Ha esetleg volna ki végigmenne az úton, mert kíváncsi 75 nap küzdelmeire, hogy milyen a földi pokol és milyen a vége, hát megtalálja a témakörök közt: 75 nap néven, rákattint, s csak azok az oldalak töltődnek be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése