Az évszázad vihara

2009.07.18. Zuvári-hegy.
Márianosztra közelében 313 m-en.
Ez a fotó a felfelé vezető úton készült, Zsömi még nem bujdokolt, de már érezte a veszélyt s egyre inkább sötétedett. Pedig még csak 16.30 körül jártak a mutatók.

Felértünk, s fentről látva, ez jött ránk. Nemigen maradt idő a romokra! Korábban is jártunk már idefent, de újra látni szerettem volna a romokat. Nagyon kedvelem ezt a helyet, roppant mód vadregényes.
Nem láttuk újra, mert lecsapott ránk az "égi áldás". A médiák az évszázad viharaként írtak az ítéletidőről, ami '09.07.18-án végigsöpört az országon!

Ez a kép volt odafenn az utolsó, ennyit látott a kamera a fényhiánytól és az ömlő víztől. Gyorsan elcsomagoltam!
A Duna felől érkező vihar pár perc múlva "lecsapott"a hegyre, és a lezúduló csapadék szó szerint lemosott onnét bennünket. Szó szoros értelmében!
Ömlött a hegyoldalon a víz lefelé, mi meg csúsztunk az árral.
A bő víz, villámlással és csontig hatoló "pusztító" széllel párosult. Nem csak mi, hanem a hegyet borító öreg erdő is nyögte az erőt, és megtapasztalhattuk a természet hatalmát. Félelmetes, de egyben gyönyörű, és fenséges volt.
Köszönet az "égieknek", hogy épségben leértünk! Két nap múltán-a harmadikon-visszatértünk, és bejártuk a romokat.
Zsömi szegény, nagyon félt, menekült volna ha hagyom, de magam mellett tartottam. Hangos szóval. Vittem volna, de foggal-körömmel kapaszkodva, két kézzel és csimpánz talppal sem bírtam mindig állva.
Rettenetesen sajnáltam. Nagyon fél az ítéletidőben, mert korábban már egyszer elkapott bennünket egy hasonló, s akkor még a ménkű is nagyon közel vágott. Olyan közel, hogy a földre vágtam magam, elkaptam Zsömit nehogy világgá szaladjon. Pöti leányom rohant miattunk szegény, mert attól félt ránk csapott. Megúsztuk akkor, de Zsömi azóta nagyon retteg.
Azon a napon, neki nem a Zuvár hegye, hanem a rettegés hegye jutott.
Pacallá áztunk. Szatonak szegénynek ráment a telefonja is. Élmény az volt! Hasonló, azt hiszem nem sokaknak jutott s ők sem kívánják újra.