Úton reggeltől estig

2012.07.15. Bükk-vidék
Valahol a pálos kolostorrom, Szentlélek környékén
Szentléleki romok megtekintése után, bevettük magunkat a rengetegbe pár sétára, sziklamászásra. A fotón, Zsömi épp a sziklamászás örömének él. Sajnos nem emlékszem már, hogy külön néven említett helyen jártunk, vagy csak a sziklákon?


2012.07.15. Bükk-vidék
Jubileumi forrás
A forráshoz vezető utat úgyszintén Szentlélekről tettük meg. Nem túl nagy nehézségi fokú az oda vezető út, csak köves, murvás. Ottjártunkkor, épp viharkár után volt az erdő, s hát néhol igen csúnyán tépte, törte a szél ereje.
Emlékszem, nekem sikerült, egy köves meredeken lecsúszás során, belecsúsznom egy hegyesre tört éger ágba ami keresztülszúrta, átvágta a mokaszinom talpát.
Szerencsére csak a mokaszint, az én talpam nem. Mindössze annyit bonyolódott a napom, hogy a hátralévő időt szellősen tettem meg.

2012.07.15. A Bálvány csúcsán
Petőfi-kilátó
Nem a megszokott szerkezetű kilátó. Inkább hasonlít valamiféle építési állványzatra, vagy antenna toronyra.
Ennek oka az, hogy 1948-ban, a Diósgyőri Vas és Acélgyár jelzőtornyának anyagából építették. Azóta már átesett néhány felújításon, de a különlegessége megmaradt.
Zsömit úgy kellett felvinni, mert vaslétrán nem tud mászni szegényem.

2012.07.15. Lillafüred
Ezen a fotón épp a vízeséssel a háttérben.

Arra bőven maradt időnk, hogy körülnézzünk, sétáljunk egy nagyot, de közben egyre inkább beborult. Nagyon nem bántuk, mér épp elég volt az izzasztó, tikkasztó hőségből, nem is esett rosszul a napsütés hiánya, a kicsit hűvösebb levegő.
Nem is esett rosszul!
Sőt, később nagyon jól esett! Mintha csak dézsából.
Hiába kérem, így jár aki nem veszi komolyan a társaságában lévő megbízható időjóst!

Mert Zsömi jelezte. Csak mi úgy voltunk vele, no persze, majd. Majd később!
Jelezte szegényem, a lihegésével, reszketéssel és hogy próbált elbújni amikor megálltunk bámészkodni.
Majd zutty! Ahogy a nagy égi csövön csak kifért!
A kocsik meg hol? Na hol? ... Naná!
Volt hova elállni, nem áztunk. Meg oszt nagyapám mindig mondta: -fiam, okos ember esőben beáll a csöpögésből az eresz alá!
Beálltunk. Csak elállni nem akart.
A vége az lett, hogy én meg Szato elnyargaltunk a kocsikért, pacallá áztunk, de a többiek viszonylag szárazon úszták meg.
Nekem akár hurrá is lehetett volna a lyukas mokaszinnal, mert ugye ami felül be az alul meg ki. De nem! Mert annyi volt a lé, hogy felül is be, meg alul is be. Legalább kimosta az egész napos port.