Leírás

A hűséges társ, kísérő, barát, az igaz Vándor ... Élete, történetei, kalandjai. Egy igaz élet igazi történetekkel, igazi kalandozásokkal. Ő Zsömi, az Igaz Vándor!

Kérés

A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is. Elviheted ha kell, nem bánom, de ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való! Köszönettel: MJ

Keresés

"Inkább azt mondom el, hogyan élt." (Az utolsó szamuráj. 2003)

2018. március 14., szerda

Dunai fürdőzés, Visegrád alatt

2015.07.31. Visegrád, Duna partszakasz

Zsömi boldogan úszik,vidáman apportíroz. Beúszik, elcsípi a fát s hozza ki lelkesen. Mikor átvettem már nyargalt is a vízig s leste hol csobban.

Míg ki nem fáradt.Jól bírta, jó sokat úszott, jó néhány alkalommal hozta vissza a botocskát. Mikor elfáradt jelezte. Azzal jelezte, hogy bevonult egy bokor mellé a félárnyékba, szétrágta a botot majd kedélyesen szemlélődve szárítkozott. Istenemre jót tesz a Duna vize a bundájának is.
Selymes lesz, lágy s igen jó illatú.

4 megjegyzés: