Voltunk már Magyarkúton az elmúlt évtizedekben nemegyszer. Nem is tudom hány alkalommal? Mindegy. Ez most nem is igazán lényeges. Nagyon szívünkhöz nőtt a hely.
Ismerünk már a környéken szinte mindent, de nem ismerünk szinte senkit. Még a szomszédot sem. Ha ott vagyunk, elvagyunk a tengernyi zöldben, mint hal a tengerben. Évekig, jószerével csak szállásnak használtuk, mert mentünk szinte naponta valamerre. Voltunk Nógrádon nem egyszer s nem is kétszer, Drégelyen szintúgy, vagy említhetem a Csővár, a Zuvár, a Salgóvár és környékeikre irányuló túrákat. Vagy Ipolytarnóc, Vác, a Szalajka-völgy látnivalói. És még sok más. Nagyon sok szépség van széles e hazában!
Mindezekre visszagondolva úgy döntöttünk, hogy az idén nem tervezünk nagyobb túrát, hosszabb elmenetelt, hanem olyat teszünk amit még talán soha. Csak elleszünk Szélesréten és a környékén, no meg Verőcén egy hetet. Melindára ráfért a nagy hajtás után egy kis feltöltődés. Napozás, olvasgatás, sétálgatás és a többi. Látnivalót úgy is találunk, csak figyelni kell. S úgy lőn! Következett egy hét gondtalan "tétlenség".
Ami azért koránt sem volt eseménytelen hét nap és főleg nem volt látnivalóktól mentes. Meg is mutatom majd szépen sorjában az arra általam leginkább érdem(k)eseket. Kutya meleg egy nap volt az első, délután le is mentünk a partra. Meglepően tiszta volt a Duna vize és sokan fürödtek a verőcei part mentén. Zsömit sem láttam még ennyire örülni a víznek, pedig szokott mártózni máskor is. Csak állt a folyással szemben, néha belemártotta fejét is és nyitott pofával élvezte, ahogy az állkapcsai közt folyik a víz. Majd kicsit apportíroztunk és olyan lelkesen úszott a vízbe hajított bot után, hogy egész megirigyeltem. Olyannyira, hogy aztán én is úsztam egyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése