- Mondtam már hogy szeretem a fákat? ... Mondtam. Persze hogy mondtam. Leginkább az élő óriásokat, de szeretem a holt fát is és a feldolgozottat is. Fával dolgozni is szeretek.
Nem vagyok képzett -pláne egy asztaloshoz mérve-, de a több éves modellező pályafutásom alatt jó néhány repülőgépet megépítettem. Szálltak is.
Némelyik nem is akárhogy! Nem véletlen az sem, hogy most ezzel jöttem elő.
Ma délelőtt a Deseda partján futottam össze általános iskolai matek tanárommal, Tóth Pista (Csicsa) bácsival, ki mellesleg a modellező szakkört is vezette, majd később, már az MHSZ kötelékében, amellett hogy örök mesterem maradt, de néha versenyzőtársam is volt. Ő is pecás. Régebben sűrűbben találkoztunk össze, manapság hogy én vízre szálltam ő meg maradt a parton, ritkábban. Ő kevesebbet változott. Amennyit magára szedett, annyit én is, ráadásul mostanra már én is bácsi lettem. Sok szép eredményt, sikert -mit irányításával értem el- s sok szép emléket köszönhetek neki. Most megint érzem az orromban a fenyő, a balsafa, a hidegenyv, a lakk elegyes szagát ...
a műhely illatát! Pedig hát ... már majd negyven éve!
Azóta nem építettem, azóta nem szelte a levegőt kezem alól kikerült repülőmodell. -
Nem gondoltam akkor, hogy az a találkozásunk az utolsó volt s mindössze hat hónap s emlékére írok búcsúszót.
S elszállt velünk akkor az "Utolsó reptetés (†)"
S hogy mi köze ezeknek a dolgoknak Zsömihez? Hát csak annyi, ott volt velem amikor utoljára találkoztunk, s ott van velem évek óta a kedvenc fáimnál is. A kedvenc fáinknál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése