Írtam azon a napon egy bejegyzést is hozzá: Címlapra eveztünk címmel.
Nem mindenkinek adatik meg, hogy címlapra kerül.
Zsöminek megadatott!
Egyeseknek a ruhájukból kell kivetkőzni egy címlapfotóért, másoknak meg önmagukból.
Az Igaz Vándornak elég volt hozzá annyi, hogy ott volt ahol imádott lenni!
Utolsó napjain is ott volt, ott élvezte a napsütést, ott érezte még akkor is
jól magát mikor már várta az elmúlást.
Itt napozott utoljára,itt meséltem neki utoljára ....
-Van egy hely, ahol kocsival is be lehet állni a nádfalak közé és egy keskeny vágáson rálátni a vízre. A nap pedig, amíg még elég magasan jár besüt a nádfalak közé. Oda álltam be. Úgy parkoltam le, hogy a nap rásüssön, nyitott ajtónál, a hátsó ülésre, Zsömire. Oda ültem be én is. Beültem, ölbe vettem s meséltem neki. Meséltem, s közben simogattam a kis megfogyott kobakját. Meséltem ami eszembe jutott. Ami emlékkép épp bevillant. Csupa-csupa olyan helyről, ahol együtt voltunk. Meg sem próbálom visszaidézni, mi mindenről meséltem neki? Sokat. Két óránál is többet voltunk kint. Nem állítom, hogy értette. Dehogy állítom. De azt értette, hogy neki mesélek. Míg beszéltem, vagy mereven nézte az arcom, szemem, vagy ha belefáradt, letette a fejecskéjét és úgy tűnt bealudt. De nem! Mert olyankor megálltam a meséléssel, s ő kis idő múltán felkapta a fejét és nézett rám kipattant szemekkel.- (Részlet a: ...)
Kiérdemelte ezt a címlapot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése