Folytassuk hát, Duna parti sétánkat. Már persze, aki velünk tart. Velem és Zsömivel. Azért ne féltse senki Zsömi egészségét, mert nagyon szereti a vizet, imád apportírozni és bár a víz hideg volt, de a napsütésnek köszönhetőn kellemes volt a levegő. A fürdő után, az árvízi töltés fűvel borított oldalán játszottunk egy nagyot, és a rohangászásban percek alatt megszáradt.
Azután, valamivel lejjebb az ártérben, mellig szakadt a friss nedves iszaposban, így hát megint fürödnie kellett, de a féktelen jókedvében rendezett szaladgálás akkor is megszárította rövid idő alatt. Láthatólag ő is nagyon jól érezte magát, élvezte a dolgot. Nem ismeretlen neki a sodrás, mert nem először úszott a Dunában, bár eddig nem ezen a szakaszon. Úszott már velem is Verőcénél, de nekem most nem volt kedvem. Meg fürdőgatyám, meg...na ne feszegessük!
A jelenlegi időjárás rácáfol a régi hiedelemre. Egyelőre legalább is! Itt talán ha voltak tucatnyian, meg pár szürke dolmányos kánya. Ez utóbbit kálomista varjú néven is illetik. Természetesen nem kánya még csak nem is rokona, ezt a megnevezést a Dunántúlon "ragasztották" rá. Nagyanyám szerint azért, mert néha elragadta a naposcsibét. Óvatos egy népség, sokat kellett settenkedni, mire sikerült megörökítenem ezt a vetésit. Közelükbe érve elugrottak és úgy suhantak az ártéri füzesben mint az árnyék, csak felháborodott károgásuk jelezte útjukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése