Nosztalgia peca. Tegnap reggel alig hittem a szememnek. Szállingózott a hó.
Úgy hét körül s nagyon ritkásan. Jól látszott, nem fog megmaradni és azt is sejteni lehetett, nem tart soká a szállingózás. Nem is. Tán még fél óra sem volt, azért szép volt. Nekem tetszett. Pontyozást fontolgattam. Hideg már a víz, gondoltam az idén utoljára.
Parti horgászatra csábított az idő s Zsömit is vinni akartam. Ilyen hidegben már nem ültetem csónakba, kevés ott a mozgástér nem tud felmelegedni. A parton meg ha kedve szottyan, vagy ha rázza bundáját a hideg hát hancúrozhat.
Szerencsénk is volt a kinézett hellyel. Sajnos manapság már igen kevés az olyan partszakasz amit kocsival is meglehet közelíteni s még nyugalmas is. Azok általában foglaltak. Most talán az játszott kézre, hogy mások a szállingózó hó miatt meggondolták a talajutat. Zsömi azonnal levette ráköszöntött a szabadság! Hatalmas futásokkal nyitott. Elnyargalt az esőbeállóig és vissza vagy ötször.
Megúsztunk pár órát kapás nélkül, ezért úgy döntöttem útnak váltunk a parton. Évek óta nem pergettünk szárazföldről így aztán nagy volt Zsömi öröme. Pont mint rég! Mikor észrevette, bothoz rögzítem a műcsalit, már el is nyargalt s a következő állásnál bevárt. Éveken át igen sokszor jártuk a vízpartot együtt, sokszor úgy, én a vízben jártam ő a szárazon követett. Láttam rajta, semmit nem felejtett ebből, minden mozzanatot lát előre s igen nagyon élvezi.
Igazi nosztalgia peca lett!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése