Leírás

A hűséges társ, kísérő, barát, az igaz Vándor ... Élete, történetei, kalandjai. Egy igaz élet igazi történetekkel, igazi kalandozásokkal. Ő Zsömi, az Igaz Vándor!

Kérés

A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is. Elviheted ha kell, nem bánom, de ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való! Köszönettel: MJ

Keresés

"Inkább azt mondom el, hogyan élt." (Az utolsó szamuráj. 2003)

2015. december 4., péntek

Szászvár, Máré vára

2004.06.17. Szászvár
Rövid a felvétel, ezért aztán a kivágható és képnek való is kevés benne.
Zárva volt, be nem juthattunk, kívülről úgy nézett ki mint egy romos magtár.
Írás először 1439-ben említi, de hogy mikor s ki kezdte építését az egyelőre nem tisztázott. 153-ban Ahmed pasa elfoglalja s igazgatási központtá teszi. Hadászatilag jelentéktelen erősség.

Máré vára.
Itt is csak félsikerrel jártunk.
A vár körbejárható, ámde épp zárva volt, be nem juthattunk, csak beláttunk a várudvarra.
Talán mint magánföldesúri erősség létesült a környező birtokok s a maguk védelmére. A török Pécs eleste után veszi birtokba, kisebb létszámú várőrséget állomásoztat benne. Nincs igazán nagy katonai szerepe.
Elhanyagolják, elhagyják, omlik, romlik.

Utolsó ostromát 1956-ban éli meg, amikor is egy szovjet harckocsi a Várvölgyből lövi a falai közt megbúvó "mecseki láthatatlanokat.
Szép monda is övezi a várat, érdemes utánaolvasni.
A helyzet az, hogy Máré várát is, csakúgy mint Szászvárt s mind, a tíz év előttieket, újfent végig kellene látogatni.
Ami késik az nem ... Remélem
Jut eszembe! Itt esett meg, korábban említettem, mikor Zsömi elszenvedte a szóbeli fenyítést a kocsiba hányás miatt. S ezt követően többé nem tette.
Máré várához nagyon szép az út. Engem kicsit a Szalajka völgy egyes részeire emlékeztetett. Kis patakocska hűs vízzel, üde zöld növényzet s dúsan burjánzik. Kevés helyen láttam az itt tenyészőnél nagyobb lapuleveleket. Nos, ebből a patakból ivott be alaposan Zsömi s utána belső kocsimosást rendezett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése