A fotók nem 14-én, tegnap készültek, hanem még 12-én. Még egy sorozat készült akkor, fent a "végeken", az aszalói kikötő, a volt kikötőnk előtt. Még majd abból is lesz egy animáció amit megmutatok. És készült egy kép Zsömiről 13-án este idehaza és 14-én napfürdőzés közben a parton. Ez utóbbi két kép az utolsó képkockák róla. Több nem lesz!
Fűz, nyár, nád, fodrozódó víz, csónakázás, napsütés, langy meleg, lenge szellő ... és azok a csodálatos szemek!
Akkor még tele élettel, melegséggel, érdeklődéssel. ... Két nap telt el azóta és nagyot fordult a világ. Nagyon nagyot.
Nem lesz hát több fotó róla. Sem nekem, sem másoknak. Nem örökítem képkockára az elesettségét.
Beleég az úgyis az agyamba, s elég, ha majd én cipelem tovább.
Tizenöt év van ezen az eddig 500 oldalon, s ezalatt a tizenöt év alatt nem csak megszerettem, de megtanultam becsülni és mostanra már csodálni is ezt a ritka lelket, jellemet.
Elképesztő számomra az, hogy most amikor már ennyire elesett, megtört s gyenge a kis teste, annyira gyenge, hogy a szó valódi értelmében nincs jártányi ereje sem, de még most is tartja magát. Még most is tartja a pisit, kakit egész éjjel, s reggel amikor leviszem végzi el a dolgait. Utána hazaindulna, de hát nem mennek a lábacskák. Viszem. természetes, hogy viszem.
Kimentünk napozni is, de már csak a partra. Már arra sem igen van energiája, hogy huzamosan tartsa a fejecskéjét a nézelődéshez. Kicsit még tudott napozni a fűben is, érezze még az illatokat is, a többit meg a kocsi ülésén. Ott csak engem nézett. Sokat meséltem neki a nagy utazásainkról, a vártúrákról, a kalandokról. Míg meséltem neki, beszéltem hozzá, csak engem nézett s hallgatott.
Egyéb aktivitás híján, már csak a szeme a mértékem. Egyre többször látom, hogy számomra elképzelhetetlen mélységbe süllyed a tudata, vagy nagyon messze jár. De aztán újra kimászik onnét, rám emeli a Zsömi szemeket.
Mint most is, hogy írom ezeket a sorokat. Tiszta, értő, értelmes a tekintete. S még a nap is bearanyozta.
Annyira alacsonyan fordul már a déli nap, hogy átsüt a szobán, pont Zsömi ágyára. Kis időre csak, de az a kis idő is szívmelengető nekem, neki meg a nap tán az élet maga.
Remélem marad ez az időjárás a délutánra is, s akkor ölbe veszem, s viszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése