Szia csöpp leányka!

2018.11.11.
Budapest.

Szia csöpp leányka! Szia! Zsömi vagyok. Zsömike.
Hazajöttél hát. Tudtam már, hogy itt vagy, hisz anyud elküldte nekem az illatod. Megjegyeztem s azóta hazavártalak. Nagyon vártalak. Régóta tudom, hogy egyszer majd jössz. Én már nagyon régóta éreztelek, én már nagyon régóta "láttalak" odabenn is.
Én a  neved is tudtam régóta. Én tudtam. Mások nem. Mások csak akkor tudták meg mikor megérkeztél. Nekik a neved volt a meglepetés.
Nekem meg az illatod! Már nagyon vártam. Nagyon vártalak.
Anyud mesélt nekem rólad. Anyud, az én kis gazdim. Az én igazi gazdim. Mesélt, hogy jössz, de én akkor már tudtam, és akkor mondta el a neved is. Nekem elárulta és kért, várjalak. Vártalak kicsi Vilma!
Vártalak és közben nagyon elfáradtam. Nagyon! Erőm is alig maradt. Nem maradt már arra sem, hogy kimutassam mennyire nagyon örülök. Annyi erőm maradt csak, hogy megőrizzem, s magammal vigyem az illatod, s bezárjalak ide a többiek mellé. Ide a szívembe, ahol a kis gazdi, a te anyud, is van, és ahol a többiek mind.
Már soha el nem felejtlek pici leány. Soha!
Te személyesen már meg nem ismerhetsz. Nem lesz arra már időm. De majd megismersz. Majd mesél rólam anyud, majd mesél rólam Meli mamád miközben a neked készített nyalánkságot majszolod, majd mesél neked rólam a te szőrösebbik nagyapád, mikor ott ülsz a csónakban, ott a padon, ahol én is ültem oly sokszor. Majd mesél rólam neked, és közben elsiklotok a kedvelt helyeinkre, megmutatja neked az öreg fűzt, a hattyúvárat ahol a Királynő élt valamikor. Majd mesél rólam míg végigjárjátok azt a sok-sok száraz s vizes ösvényt amiket mi együtt tapostunk.
Mindenhová tán el sem juttok, minden talán majd eszükbe sem jut. De ha valami kimarad, valamit kifelejtenek, hát itt van megírva. Itt majd mindent megtalálsz rólam kicsi leány. Minden történetem, s a sok-sok fotót rólam, meg amit megéltem. Sokat, nagyon sok szépet megéltem, nagyon sokat láttam, nagyon sok s hosszú ösvényeket tapostunk mi együtt. Együtt. Én Zsömi,  a te anyud, apud, Meli nagyid, Józsi papád.
Szia csöpp leányka! Elfáradtam. Elfáradtam a sok-sok év alatt. Elfáradtam a betegségem elleni harcban.
Elfáradtam nagyon. Mennem kell! Haza vágyom. Itt is otthon vagyok, úgy is érzem magam. Jó itt! Jó veletek.
De mennem kell. Messzi útra készülök, s hazulról akarok indulni. Onnét ahol tizenöt évet éltem s ahová ha úton voltunk mindig hazavágytam. S ha hazaértem, hát valakire mindig vártam. Mint terád is kicsiny leány! Nagyon jó, hogy megjöttél! Te megjöttél, nekem meg indulnom kell.
Most még csak haza. S majd megint várok. Rátok kicsiny leány, meg most már az indulásra is. Közeleg.
Nem hiszem, hogy valaha még feljövök hozzád. S nem hiszem, hogy még odahaza találsz.
Mennem kell s nem felejtelek el. Míg élek, már nem! S ha majd mesélnek rólam -mert mesélnek majd rólam az biztos-, kérlek szépen, hogy utána ne felejts el. Mert szerettem anyud, apud, nagyid, papid. Úgy szerettem őket, mint most te! S téged is! Szia csöpp Vilmácska!