Zsömi az alsó kis kockán látható fotóval került a képsorba.
(Az itt látható képek külön-külön is megtekinthetők sok más fotó mellett a "Zsömike" című képalbumban.)
A tegnap megcsillanó fénysugár hamar elhalványult.
Nagyon elhalványult reggelre. Délelőtt pedig már úgy ítéltem meg ki is hunyt és vége minden reménynek.
Én, egészen konkrétan, elbúcsúztam Zsömitől és mondtam neki, ha mennie kell, hát mennyen! Megint nem eszik önállóan.
Estig jártányi ereje sem volt. Felállni sem bírt egyedül, s ha felállítottam, mert levittem pisilni, majd felhoztam s letettem a vackára, akkor meg lefeküdni sem bírt. Nem mert! Fecskendővel etetjük pépesített cuccal. Vesekímélő spec konzerv, vitaminos erősítő, csirkemell, és a gyógyszerei. Négyszer etettük meg és az egyetlen pozitívum az, hogy benne marad! Nem igaz! Az is pozitívum, hogy emészti, mert volt széklete.
Most, estére kelve megint kicsit élénkebb lett, sőt, mozgékonyabb is.
Még mindig csak kóválygunk a halál völgyében.
Visszakanyarodva a szemekhez. A fenti képkockán a mai tekintete. Azt hiszem látványos a különbség, jól szemlélteti az elkeseredésem okát. Gyakorlatilag, a reggeltől estig tartó időszakban nemigen vette a való világot.
Holnap kellene kontroll vérvételre vinni. Gyakorlatilag, értelmét nem látom annak, hogy kitegyem a várakozás és a vérvétel alatti rettegésnek. Minek? Ha az értékei nem változtak, vagy romlottak akkor a napjai megszámláltattak mert nincs további kezelés. Amit lehetett megtettek, több infúziót nem vehet fel, a gyógyszerei meg rendelkezésre állnak és a kímélő étrend is. Ha meg mégis javultak az értékei, akkor csoda fog történik és talpra áll, megerősödik. Ha úgy lesz akkor majd vegzálhatjuk egy vérvétellel, vizsgálattal. A rettegés megint kivenne belőle annyit amennyit ma begyűjtött. Inkább gyúrunk a táplálására, felerősítésére és a nyugalmára. Ha azokat megadjuk a szeretetünk mellé, akkor lehet akár még kisebb csoda is. Kisebb!
Csak egyetérteni tudok, mert még az embereknél sem tudják pontosan az orvosok, hogy hol a határ a gondoskodni akarás, és a már-már kínzásba fulladó kezelések között. Hát még az állatoknál, akiknek sokkal kevesebb a kifejező eszköze. A szeme, az erőtlensége, a táplálék elutasítása, mi pedig nem tudhatjuk, hogy hol, és mi fáj neki.
VálaszTörlésOlyan ez, mint a lemerülni készülő elem az órában, még beindul párszor, azután már éppen megrezdül a mutató párszor, csak úgy egy helyben. Mintha még képes volna újra indulni.
Biztosan emlékszel a "Menj Lilikém" című blogbejegyzésemre, valami ilyesmin mentek át Ti is. Bár ne így lenne.
Ölellek mindkettőtöket, gyógyerőt küldve szívnek, léleknek, testnek a küzdelemhez, barátsággal.
Nagyon köszönöm a támogatásod kedves Zsuzsanna! Nagyon sokat jelent, és sok-sok erőt ad. Egy irányba jár az agyunk!
TörlésTudom mit érzel. ezeken a dolgokon már mi is átmentünk, sajnos nem egy alkalommal. Kitartás, kell viselnünk, amit a sors kimér ránk!
VálaszTörlés