A halál völgyében járunk

2013.09.07.
A Deseda tározó vízzel borított völgyében jártunk

2018.09.07.
Most pedig a halál völgyében járunk

Nem akarok túl sokat írni magamról, mert ez a blog nem rólam szól. De most kicsit igen. Zsömi az életéért harcol, s hát mi is küzdünk, s meg is szenvedjük lelkileg.
Ma az első csapás volt, amikor a Google emlékeztetett, hogy hat esztendővel
ezelőtt született egy album, s hogy mely okból. hat évvel ezelőtt jártuk végig a víz hátán a Deseda völgyét. Az volt ám a -Hosszú evezős túra- !
A második pedig akkor, amikor porszívóztam s Zsömi hirtelen megjelent, mint ahogy mindig is szokott a baja előtt, s elindult a konyha felé. Ott van az etető és itató tálja. Napi játék volt az köztünk, én beröffentettem a zajos gépet, ő meg erre kinyargalt a konyhába, s mire odaért az a falánk és zajos gépszörny, addigra kiette a tálkájából az összes tápot. S, hogy megmentette ami az övé, elégedetten visszavonult.
Bár most csak ivott, de a pozitív reakciójának annyira megörültem, hogy kikészültem. Lelkileg kiütött, s hát lélekben féltérdre rogytam mint Roki. De már kecmergek s fel is fogok állni.

Esztendeje még azt a gyönyörű völgyet jártuk, most pedig a halál völgyében járunk. És még nem tudjuk melyik útján! Csak reméljük, a kivezetőn! Csak reméljük, kienged még!
Döntöttem! Erre a betegségre, erre az esetre döntöttem. Zsöminek, az orvosa szerint sincsenek fájdalmai, csak levert, bágyadt, fogy a lángja. Mint mikor a gyertyán gyorsabban ég a kanóc mint fogy a viasz és ezért a láng egyre kisebb lesz. De ég! Amíg ég! Az orvosa azt mondta, ha az értékei nem fordulnak vissza, akkor egy-két hét és elfogy a láng. Marad a kedvetlenség, a mozgás hiánya, az étvágytalanság és szép lassan elfogy a lángja. Azt mondta, akkor meg kell fontolni az elaltatást.
Megfontoltam! Ha fájdalommentes, békés, akkor nem! Nem!
Nekem meggyőződésem, ő sokkal többet megért mint amit sokan gondolnának felőle és a fajtája felől. Mindig tudja most is, mikor orvoshoz és mikor készülünk máshová. Azt is tudja, ha én elviszem az orvosához akkor haza is hozom! Haza! Bízik bennem! Nem fogom becsapni és nem hagyom ott!
Ha mégis majd mennie kell, hát mennyen majd el úgy, ahogy élt! Szeretve, szeretett környezetben szerettei köréből és nyugalomban, bizalommal. Mindegy az, hogy majd mivel jár nekünk!
Én, akiben egész életében a legjobban megbízott, akiért ő az egész életét, szerető lelkét adta, én nem vihetem a halálba! Csak elkísérhetem a küszöbig! Szeretettel, békével, bizalommal!
Elkísérhetem a nagy folyó partjáig, és éreznie kell a simogató kezet amikor átül majd a másik csónakba.
Tudom, korai ez tán még! De benne van a pakliban sajnos. Benne is marad. Ha most ezt a csatát megnyerjük is, fiatalabb sajnos már nem lesz, és ez a betegség erejéből, hátralévő idejéből mindenképp elvesz.
..........................................................................
De hátra van még a délután. A harmadik infúzió, a harmadik kezelés. Majd ha az is meglesz, akkor folytatom ezt a bejegyzést. Ma már csónakozás biztosan nem lesz, egészségesen is ki szokta meríteni ha többször megyünk.
Majd valamit kitalálunk neki. Kis napenergiát kapjon, ha még süt.
..........................................................................

Szerencsére még sütött!
A madárleshez akartam vele bemenni, de mert az alsó út le van zárva, a felső út meg járhatatlan, tönkretették a fakitermelők, nem tudtam bevinni.
Bemenni meg ő már nem bír.
Az arborétumba sem tudott saját lábán, úgy vittük be is, ki is, ölben. Gondoltam arra is, beviszem a madárlesig kézben, de az azért már ölben is megerőltető lenne neki a hosszú idő miatt. Sokkal hosszabb az az út. Meg oszt az arborétumban mi rengeteg időt töltöttünk el együtt, hátha jobban felvillanyozza az érdeklődés. Sajnos nem nagyon. Nem volt meg benne ma az az érdeklődés, várakozás, öröm, mint az elmúlt két nap csónaktúráin. Sajnos az oda úton, még a kocsiban, kijött belőle a ma beleerőltetett kaja egy része is. Ez is lehangolta, nem szeret ő hányni és hiába vigasztaltam, tudta, hogy valaha ezért szóbeli feddés járt s szégyellte magát. Látszott a tekintetében a bűnbánat.
Azért kicsit sétálgatott. Nagyon keveset. Fogy az ereje. Hátsó lábai néha megbicsaklanak s ettől elbizonytalanodott. Szerintem már fél is menni. Én meg attól félek, feladja.
Bár azért marad meg benne a kajából is, de önállóan nem hajlandó enni, szerencsére iszik. A tekintete tiszta, de egyre kevesebb dolog iránt mutat érdeklődést. Nem akarok következtetésekbe belemenni, mert most minden kis pozitívum óriási és minden kis kudarc katasztrófa! Holnap még egy adag infúzió és a hétvégén várjuk a javulást, meg a csodát! Hétfőn vérvétel s az eredménnyel minden kiderül. vagy minden beborul!
Lesz még egy utunk, talán az lesz neki az a csoda ami kizökkenti a fásultságából.
A halál völgyében járunk, talán az lesz az az út, amelyik rávezet a kivezető útra!