Leírás

A hűséges társ, kísérő, barát, az igaz Vándor ... Élete, történetei, kalandjai. Egy igaz élet igazi történetekkel, igazi kalandozásokkal. Ő Zsömi, az Igaz Vándor!

Kérés

A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is. Elviheted ha kell, nem bánom, de ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való! Köszönettel: MJ

Keresés

"Inkább azt mondom el, hogyan élt." (Az utolsó szamuráj. 2003)

2018. szeptember 8., szombat

Megcsillant egy fénysugár

Sziasztok!
Mert megcsillant egy kis fénysugár, hát feljöttem az Igazi Gazdihoz Budapestre. Hosszú volt az út és kicsit fárasztó. Most pihenek. Keveset ettem, nem sokat, inkább pihenek.

Tegnap említettem, lesz még egy utunk és talán az lesz a csoda. Ettől az úttól vártam, hogy kirángatja a fásultságából. Talán teljesen sikerül, ha már eleget pihent.
Még mindig a halál völgyében járunk, de már legalább nem bolyongunk céltalan és találomra, hanem mi keressük a kiutat.
Ebben nagyon nagy része van Meli mamának. Meli mama igen sokat kutatott, olvasott, többek közt a veseelégtelenségben szenvedők kímélő kajáinak összetételét is. Rábukkant a csirkemájra mint állandóan nevezett összetevőre.
Úgy döntöttünk, megkínáljuk főtt csirkemájjal. Meli mama szorgalmazta, én meg úgy voltam vele, ha mennie kell, hát ne úgy mennyen, hogy még az éhezéstől is szenved.
Kisebb csoda történt! Elfogadta, s kézből önállóan ette. A hatása is kisebb csoda lett. Kicsit felélénkült tőle, érdeklődőbb lett, mozgékonyabb és ami a lényeg benne maradt!
Erőt adott neki ami már hajnalban megmutatkozott. Hajnali négykor ránk hozta a frászt, mert úgy "cikákolt" mint akinek hánynia kellene, de nem akar. Onnét kezdve nem aludtunk.
Reggel hatkor felkeltünk, s nekiálltunk összepakolni. Rögtön jelezte az érdeklődését, kimászott a fekhelyéről és figyelt, követte a mozgást, ténykedést.
Elmondtuk neki, megyünk Marcsihoz. Biztos vagyok abban, azonnal levette. Látszott a szemén, a füle emelésén és az érdeklődése fokozódásán. De előtte még, vissza volt az utolsó kezelése.
Megkapta az infúziót a vitaminokkal, az antibiotikumot, hányás csillapítót az útra és kevés vízajtót.
Végig együttműködő volt, figyelte a kezelést, érdekelte a mozgás, főleg a sok kezelésre hozott kutyus.
Nagyon felspannolta a kezelés, odahaza nem nyugodott el, végig "zizegte" a hátralévő két órát az indulásig. Ez a szokatlan aktivitás az egy hét éhezés után már kiszívott annyi erőt. hogy elfáradt az úton. Nem engedtem fel az ülésre. Úgy ítéltem meg, odafent sokkal nagyobb a kilengés és az nem biztos, hogy használ a gyomrának, idegeinek. Talán jól ítéltem meg, mert nem hányt.
A tegnap délutáni hányás óta minden benne maradt. Gyógyszerei, víz, támogató étel, étel. Minden!
Most voltunk lenn, este tízkor. Ha lett volna ilyen későn, hát madarat fogok! Egy hete nem láttam rajta ekkora érdeklődést és gyorsaságot. Körbeszimatolt, kereste az illatokat, összeszedettebben gyorsabban mozgott és ami a lényeg, szépen hazavezetett! Ő vezetett haza!
Határozottan tudja, hogy hol is van s felismerte a környéket, a házat, a bejáratot! Ez biztos, mert nem az orrát a földön tartva és nem a saját nyomán vezetett haza!
Határozottan tudja a helyet és nem csak a lakásban. A lakásban is kereste a fekhelyét, de csak addig, míg le nem terítettük a kedvenc báránybőrét.
Megcsillant egy fénysugár, s nagyon remélem, tudjuk követni és oda vezet ahová menni akarunk!
Kapd össze magad öreg! Kapd össze magad te igaz Vándor! Nincs még ideje az útnak! Még meg kell várnod valakit, még meg kell szagolnod valakit!
Most pihenj! Pihen, de nem alszik, érdeklődve figyeli ahogy vele szemben ülök a parkettán ás bökdösöm a klaviatúrát. A szemed öreg! A szemed! Már sokkal szebb! Aludj. Jó éjszakát!

Nektek is nyugodalmast! Kellemes hétvégét! És nagy-nagy köszönet mindenkinek aki figyeli az utunk és támogat bennünket. Nagy-nagy segítség! Nagy-nagy plusz erő!

Zsömin már azt vélem látszik ez a plusz erő. Remélem nem kiabálom el. Lekopognám, de nem merem, mert félek feljön az alsó szomszéd! Közben bealudt őkelme! Most már tényleg jó éjszakát!

6 megjegyzés: