Mint mi emberek ..

Ő is úgy fogy el, szép lassan, napról napra, hétről hétre mint mi emberek.
Velünk töltötte az egész életét, és ahogy elnézem, mint ahogy mi emberek szeretnénk, úgy is megy majd el.
Lassan fogyva mint a gyertyaláng, néha fellobbanva, majd tovább fogyva.
Életéveit számítva már öregkorú. Én nem tudom, melyik számítás közelíti a valóságot, de ha az új számítást veszem elfogadottnak, akkor is 82 esztendős az emberi évekre átszámolva.
Sok? Egy fenét! Kevés!
De már a viselkedésén is nagyon látszanak az évek. Mint mi emberek ...
Elréved a nagyvilágra és csak néz maga elé. Ki tudja merre járnak a gondolatai? Elindul valamerre, majd megáll s tekinget jobbra, balra, előre, hátra.
Pont mint aki elfelejtette miért s merre indult, vagy épp akkor döbbent rá, hogy hol is van, s rácsodálkozik a látottakra. Azt hiszem, fejben is már a múltban él, és csak a szépre, a kellemes emlékekre akar emlékezni. Ezt mutatja az, hogy igazán azok a történések villanyozzák fel, amik igazán aktív korában is. Például ha vendégségbe visszük, ha kivisszük a vízhez és csónakba ülhet, vagy ha kedves vendég jő. Mint ma. Bekukkantott Bajás barátunk, s Zsömi kitörő örömmel fogadta. Tőle még az ennivalót is elfogadta. Mint mi emberek ... bizonyos kor után elkezdünk a múltban élni.
A múltra még emlékezünk, de arra nem mindig, hogy épp miért s hová is indultunk?
Pöti ma hazament. Neki jutott eszébe először, hogy az öregek már ilyen időjárásban is tudnak fázni. Betakargattam hát. Nem rázza le, alatta hever, s még akkor sem rázza le ha a fejét emelgeti s figyel valamire, vagy valakire. Igaza lehet a kis gazdinak! Fizikailag is leépült. Gyenge. Sok súlyt vesztett s bár kicsit talán szedett vissza, meg kicsit az erejéből is, de ahogy elnézem az megállt, s ami van az csak az egyik napról a másikba viszi át. Megtört a lendülete. Nem akar élni? Nem tudom. Talán akar! Talán akar, csak már erőfeszítéseket nem akar tenni érte, beletörődött a helyzetbe. Nem küzd igazán. Fáradt lehet hozzá. Fájdalmai nem nagyon hiszem, hogy lennének, nem látszik rajta. Nem tesz olyan mozdulatokat, s hangot sem, ami arra utalna. Békés, nyugodt, csendes, beletörődő. Annyit tesz amennyit muszáj, amennyit kell. Amúgy meg csak pihen. Tegnap jegyeztem meg, inkább az estéiben aktívabb.
Nappal feltöltődik a pihenésekkel, etetésekkel. Éjszaka meg lemerül. Én arra gondolok, hogy éjszaka, mivel sokkal kevesebb folyadékot vesz magához, kiüríti kicsiny testét a beteg veséje. És nem tudok ellene tenni semmit!
Vacsora után már alig fogad el ivóvizet, csak módjával iszik. Úgy gondolja -amihez szokott életében- ki kell bírni reggelig. Hiába viszem le éjfélkor, s figyelek rá már reggel hatkor, meg éjszaka ahányszor csak megébredek, még nem jött rá, még nem tudatosult, hogy ennek okán ihatna kicsit bővebben. Megtartja a szokásait, beidegződéseit.
Mint mi emberek!
Enni sem hajlandó egyedül. Ennek egyik oka lehet a betegsége is, a mindig is gyenge gyomra, a gyenge fizikai állapota, de azt hiszem leginkább az, hogy egy hétig rákényszerítettem az evésre. Sokat gondolkodtam ezen, s eszembe jutott, hogy fiatalabb korában is voltak bajai, s emiatt volt, hogy erőltetni kellett a táplálását. Miután meggyógyult, azt a fajta ételt amivel erőltettem, többé nem volt hajlandó elfogadni! Összekötötte a rosszal. Most is ez lehet! Emlékszik az évtizede megesett dologra s ugyanúgy reagál. Most sokkal nehezebb a helyzet. Kímélő ételeken kell tartani, nem nagy a választék. S mert hetek óta nem eszik önszántából, lassan minden fajta fogyasztható kaja sorra kerül. Ha végre jobban felépülne fizikálisan, akkor sem tudom, miként fogunk ebből a pszichés tiltásból kijönni? Mindegy! Majd a jövő ...
Csak szedné össze magát kicsit jobban! Bánom is én! Ha kell, s megadatik, akár évekig eletetgetem kanállal.
Közben meg úgy tud figyelni, nézni!
Vagy mert révedezik vagy mert figyel rám, vagy mert kér valamit, vagy mert csak meg szeretne felelni.
Eddig is a szeme volt a legnagyobb "fegyvere", a nézése!
Mostanra már, beleégett a retinámba, a szívembe, az agyamba, a lelkembe! Kitörölhetetlenül!
Néha azt érzem, csak azért néz úgy rám, mert ő is beégeti.
Nekem megmarad az övé, ő meg elviszi az enyém. Mint mi emberek ... aki előbb megy el.