Ugyan már miért menne valami zökkenőmentesen. Ugyan már miért ne törné meg a szárnyra kapó reményt egy kilőtt nyílvessző?
Zsömibe tegnap este is, és ma reggel is, sikerült beleerőltetni a vesekímélő konzervet az elírt gyógyszeradaggal.
A súlyához mérten egy evésre egy ilyen konzervet kellene bepuszilnia. Ez nyilván akkor igaz, ha önállóan eszik már a beteg.
Ő meg, egyenlőre nem hajlandó enni. Kíméletes "libatömés" zajlik napi kétszer.
Dél körül már úgy örültem, mint kis majom a kis farkának, hogy a két etetésre bediktált 2/3-nyi konzerv benne is maradt.
Délután egyre mentünk a második infúzióra, előtte megmértem, nem volt súlyvesztése. Hurrá! Mozgott is néha, például elsétált a háztól a kocsiig és közben az épp arra járó szomszéd kutyus iránt is mutatott érdeklődést.
Az infúzió alatt olyan virgonc volt, néha alig bírtam lefogni. Hurrá! Megkapta a két szuriját is, s irány haza.
Sokkal élénkebb volt, virgoncabb, mint az elmúlt napokban.
Már korábban elhatároztuk, kimegyünk vele ma is. Kell neki kis mozgás is, de ami a lényeg, ne depresszáljon a vackán.
Míg készülődtünk is kitekintett párszor. Mindig is szoktam mondani, hallgatódzik és sok mindent megért.
Tudta ő már nagyon jól, hogy kimegyünk, és azt is, hogy ő is jöhet!
Mikor intettem neki -sokszor kézjelekkel kommunikálunk a hallásromlása miatt-, úgy pattant ki a kosarából mint a betegsége előtt. El is bíztam magam! Még korai volt.
Megállt az előszobában, várt az indulásra. Aztán megfordult a gyomra és kihányt mindent. Szinte emésztetlenül.
A reggel belediktált adagot biztosan. Kissé levert. Nem kissé!
Őt azonban annyira nem, mert a takarítás után megint jelezte, mehetünk. Mentünk hát. Cirkálgattunk a vízen.
Néha dobálgattam műcsalival ragadozóra, Zsömi meg nézegette. Mindig szerette követni a behulló műcsalit.
Most már azt nem tudom, vajon meddig látja? Látja egyáltalán, vagy csak a mozdulatom után figyel ahogy szokott? Mindegy! Lényeg, hogy figyel!
Kikötöttünk az arborétum partjára és kicsit sétálhatott. Séta közben fektetett kábelt is, és szabályosat.
Nincs hasmenése! Hurrá! Megint volna okom a bizakodásra, de már nem merek!
Na jó! Azért merek, mert a fő az optimizmus! Hinni kell a gyógyulás lehetőségében.
De semmi eltúlzott optimizmus! Sajnos, kétesélyes még ez a játszma, és én nem látok bele a lapokba.
Senki nem lát bele, mert az utolsó lap Zsömiben van, és az vagy nyerő, vagy ....
Küzdj! Küzdj kis barátom!
Ha felküzdjük magunkat egy hullámhegyre, majd lezuhanunk a túlsó felén, az csak azért van, hogy felmászhassunk a következőre. Fel s le! Fel s le! Mindaddig, míg sima víz nem lesz!
Belediktáltam egy kisebb adagot éjszakára. Kell a gyógyszere miatt. Porgyógyszer Máshogy nem lehet bejuttatni. Csak maradjon is odabenn!
Úgy szeretnék időt Nektek! Bekapcsolom a gépet, és az első utam ide vezet. Ahogy olvasok, úgy ragad magával a hullámzás, kicsit fel, kicsit le, talán azért, mert én is átéltem már mindezt. Sokszor megvádoltak azzal, hogy nekem fontosabbak az állatok, mint az emberek, pedig mindez így nem igaz. Sok embernél fontosabbak, így pontos a megfogalmazás. Annyival fontosabbak, hogy ők tőlünk függenek, és mi emberek alakítottuk az idők folyamán őket ilyenné. Csak sokan ezt már elfelejtették. Meg azt is, hogy egy kutya nem állat, társ, barát, vigasz a bajban, és szeretet, az ember felé. Önzetlen, és feltételek nélküli. Úgy fogad el, és olyannak, amilyen vagy, az egész rövidke életén át.
VálaszTörlésIgen is lehet értük aggódni, rettegni a legrosszabbtól, úgy mint bármelyik hozzátartozónkért, ápolni, gyógyszerezni, vigyázni minden mozdulatát, mert ilyenkor csak az történik, hogy próbálunk visszaadni abból, amit tőle kaptunk.
Értelek, nagyon megértelek, és mindig úgy jövök ide, hogy azt kívánom: még ne! Akkor is, ha gyötrelmes, akkor is, ha sokszor fáj, mert még mindig meg lehet simogatni, lehet hozzá beszélni, ölbe venni, és hallgatni együtt, tartalmasan.
Baráti, biztató ölelésem Neked, Zsöminek sok-sok simi!