Bár nagyon fújt a szél azért úgy döntöttem kimegyünk. Keresek egy szélvédett zugot valahol, egy olyat ahová odasüt a nap s lehet melegedni. Ketten mentünk. Pöti átment Szabolcs után a szülőkhöz, Meli pedig főzőcskézett.
Ha már kint voltunk bedobtam a fenékkészségeket is. Kikapcsoltam a fékeket és hagytam a francba. Zsömire figyeltem.
Egyre nehezebb megírni egy ilyen bejegyzést, mert ami ott akkor szívet melengető volt, az itt és most szívfacsaró!
Zsömi, régi szokását megtartva bejárta a horgászhelyet, szemrevételezett, nagyokat szippantott a fű illatából, pár szálat el is rágcsált.
Majd gondolt egyet s megkerülte a kocsit, kiballagott a bevezető útra s elbandukolt a következő bokorig. Sejtettem az okot s mégis megfacsarodott a lelkem amikor láttam, azért ment el mert szüksége volt. Mióta csak együtt járjuk a partokat, a vizet, de akár a romokat is, soha nem végezte el a nagy dolgát sem a horgászhelyen, sem a romok közt. De utóbbi helyeken még csak nem is jelölgetett. Nem tanítottam én erre soha! nem kellett! Veleszületett. Nem tudom kinek a lelke született benne újjá 15 esztendeje?
A másik amiért nagyon nehéz a megírás, az pont ama 15. esztendő végének a közeledte. Zsömi hivatalosan holnap fogja betölteni a tizenötöt, megkezdi a tizenhatodikat s hát a dolga állása szerint abból kevés fog leperegni.
Nem eszik, kevés ami érdekli, már nincs mit ajándékozni sem neki. Pedig hogy szokott örülni a legkisebb plüssnek is, vagy csak egy rágónak, vagy fogtisztítónak. Eddig, minden éven együtt ünnepeltek Pötivel, tizenharmadika után, jó ideje már, Budapesten.
Mostanra már, ez sem látszik ....
Nagyot napozott! Bár a szél nem borzolta a füvünket, azért vissza adtam rá a kiskabátot, mert a nap bujkált a felhők közt, s hát azért már a levegő sem tudott izzasztó lenni.
Egyszer csak Zsömi tápászkodni kezdett, felküzdötte magát s hozzám ballagott. Akkor esett le nekem, hogy mióta a romló hallása miatt jelelünk, az ha én leguggolok, neki azt jelenti jöjjön hozzám. Szegénynek már fáradtság felkászálódni, mégis engedelmeskedni akart, mert ő úgy látta!
Akkor jött meg a hal. Úgy gondoltam, ha fogunk halat, halakat, akkor az utolsó (vélhetőleg utolsó) együtt fogott halunkat visszaeresztem.
em igazán babonából. Nem gondolnám, hogy a sors cserébe kegyes lesz. Pusztán azért, ha a sors tőlem egy életet elvesz, én egyet meg visszaadok. Tudom,hogy marhaságnak tűnik. De nekem így esett jól. Mert meglett az utolsó is, csak nem a fotón látható, hanem utána kicsivel.
Zsömi akkor már a kocsiban melegedett, ott százszázalékos volt a szélvédettség és besütött a domb alá bukni készülő nap. Így aztán, lett egy utolsó halunk amit visszaadtunk a természetnek, és lett egy utolsó amit meg együtt hoztunk haza. Kétségesnek látszik már sok minden. A jó idő is, a kimenetel is, a közös napozás, a közös peca is, a közös ...
Fogy s egyre fáradtabb. Néha már a szeme, a tekintete sem a régi, néha még szerencsére igen.
Minden tiszteltem a tiéd, aki úgy beszél, ír Zsömiről, mint a szülő a gyerekéről. Tudom,hogy igen nektek "a gyereketek", és minden létező dolgot megadtatok, megadtok neki most is. Tudod, és ő is tudja,hogy egyre rövidebb a közös életetek, mely neki végtelen boldogság (volt). Kívánnék még nagyon sok boldog együtt töltött születésnapot, pedig tudjátok ti is,hogy sajnos ahogy fogy az ereje, úgy készül a hosszú útra. Nekem is volt 2 kutyusom,akik 16 évig voltak a család része. Zsömi! hazudtold meg a tudományt, és legyél te a kivétel!!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm Márti! Valahogy így van ez! Varga Gergely barátom mondta: -"nem a gyerekem, de családtag." Azt hiszem tényleg érzi ő is. Ahogy elköszönt Pötitől, az arra mutat. Bár meg tudná hazudtolni! De én már látom, hogy sajnos nem.
TörlésSzép, tartalmas napok ezek a szomorúak is. Még együtt, árnyékában a régi szép időknek, tudva, hogy közel a végső elköszönés ideje. Kaptok még kis időt, talán a haltól, mint a mesében, hogy visszaengedted a vízbe. Van helye a búcsúzásnak, nyugodt, csendes, szemlélődő ideje, amikor mindent át lehet gondolni. Fürödni a lemenő nap fényében, nézni egymás mozdulatait, rögzíteni a képet. Zsöminek azt, amit majd magával visz a hosszú útra, Neked pedig azt, amivel majd vigasztalódnod kell: elfáradt a kutyád, és ez a élet, ami most van, már nem neki való. Egy kutya nem azért születik erre a földre, hogy már csak pihengetni tudjon. A Ő léte a szabadság, a futás, az örömteli ugrándozás, a gazda lábához simulás, kicsit fáradtan, boldogan.
VálaszTörlésSzeretnek Titeket az égiek: Zsöminek nem fáj semmi, legalábbis a nyugalma erre enged következtetni, s bárhonnan nézzük, kaptok még pár napot az elköszönésre. S ha könnyes szemmel, és fájó lélekkel is, de még mindig végig simíthatsz a fején, a hátán a tenyereddel. Hogy sokáig tartson az érintés ereje.
Ölellek Titeket!
Szépek. Fájdalmasan szépek. Nagy kár, hogy nem aranyhal volt, nagy kár, hogy aranyhalak csak a mesében vannak. Igen. Elfáradt. Nagyon elfáradt. Minden erőfeszítés ellenére csak fogy, csak fogy mint a gyertya. Úgy érzem néha, olyan már a tenyerem mint a röntgen. Érzem minden egyes kis csontját. De az biztos, nincsenek fájdalmai. Most épp megint hosszan elnyúlva fekszik, alszik. Nem fáj semmije. Arról meg teszünk, hogy éhsége se s szomja se legyen. Megetetem, nem is igen ellenzi, ha meg evett akkor nagyokat iszik. Most épp szieszta van neki. Négy körül meg nekivágunk az útnak. Sajnos előbb nem tudok. De egy jó óránk így is jut. Aludni is egyre többet alszik. Olyankor pedig nincs szívem felsimogatni. Aludjon. Pihenjen. Talán megadatik s észre sem veszi mikor átalussza magát a ... Remélem. Nagyon remélem. Szörnyű érzés lenne, de már azt sem bánnám, ha ott aludna el a víznél. Csak ne fájjon neki. Én meg majd megvívok a fájdalommal.
TörlésBaráti öleléssel!