Áttörés?

2018.09.10. Budapest
Vajon ez már az áttörés lesz?
Már lassan csak csendben merek reménykedni és nem merek elkiabálni semmit. Hihetetlen, hogy egy éjszaka is mekkorát tud fordulni a dolog s az még hihetetlenebb, hogy egy nap alatt mekkorát! Nagyot!
Nem mondhatom másképp, mert úgy volt, 24 órával ezelőtt Zsömi még magatehetetlen volt, érdektelen, nem reagált a külső ingerekre, a szeme üres volt, fénytelen ránk sem, nem evett önként és nem is ivott önként.
Táplálni kellett, itatni, vinni ha mozgatni kellett. Tűrte, de nem érdekelte.
Lélekben már készültünk a végórájára. Elengedtem.
Mást nem tehettünk érte, mint a táplálás, itatás, beszéltünk hozzá, simogattuk, éreztettük a szeretetet, de hagytuk sokat pihenni.
Meli és Pöti tápláló de vesekímélő étket főzött neki. Pépesítve diktáltuk bele, benne a gyógyszereivel. Napi négyszeri táplálék, több itatás.
Ma reggelre kitisztult a tekintete, érdeklődést mutatott a külvilágra, ránk is. Mozogni még ugyan nem mozgott és a kaját sem ette önként, de már felmutatta az élet jeleit. Napközben négy alkalommal kapott táplálást s úgy tűnt erősödik. Este aztán kisebb csoda történt!
Mi is vacsoráztunk, ő a fekhelyéről figyelt. Ránk látott. Gondoltam egyet s kétszer összecsaptam a tenyerem. Még a betegsége előtt kialakult köztünk egy kommunikációs rendszer. Ennek a felhívó része volt a taps, a hívás az, hogy intek neki. Mint mondtam, kisebb csoda történt! Felállt és kijött hozzánk a hívásomra.
Sőt! Leült elénk és a szeme mintha kért volna. Kért! Elfogadta a sajtot kézből és önállóan elfogyasztotta. Természetesen zsírszegényt kapott és keveset. De elfogadta!
Hosszú napok után végre önállóan felállt, kijött, megértette és reagált a hívásra, kommunikált, megint evett pár falatot önként. Utána bejárta az egész lakást, megszemlélte mit végeztünk napközben.
Azt sem keveset, de közben Zsömi szinte egy pillanatot sem volt egyedül s konkrétan egy pillanatot sem felügyelet nélkül. Pöti és Meli mama gondoskodása meghozta az eredményt!
Talán a várva várt áttörést is. Újra látjuk a fényt!

Este tízkor még voltunk lent egy rövidet, majd evett kis kímélőt. Azt persze nem önként, de simán, ellenkezés nélkül nyelte. Erősödni kell öreg! Erőre kapni, s akkor ahogy megígértem, vagy a hazaúton, vagy ha későre jár akkor pár nap múltán felcipellek Kereki várába Fehérkő várba!
Egy lépést nem kell tenned, csak odafenn, ha lesz kedved hozzá! Tudom, hogy lesz!