Zsömi nem hajlandó önállóan enni. Még mindig nem értem az okát. Legfeljebb sejtem. Vannak sejtéseim, de ... Még át kell gondolnom. Tegnap vendégségbe mentünk este. Estére kelve rendre kicsit "megtáltosodik", így aztán szépen besorakozott, jelezvén ő is akar jönni. Szabolcs szüleit már ismeri, sokszor volt náluk. Ott mintha kicsit kicserélődött volna.
Sokkal élénkebb lett, sokkal mozgékonyabb és ami a lényeg nekiállt az asztal körül sündörögni. Kéregetett a szeme. Evett is pár falatot, pár csipet pogácsát.
Idehaza meg semmit nem eszik önállóan, semmit nem fogad el, nem kéreget. Fárasztó ugyan, de etetni kell. Naponta kétszer etetjük. Kétszer mindenképp kell a gyógyszerek miatt ugyebár, több alkalommal meg nem akarom vegzálni, meg a gyomrát sem megterhelni. Ennyi viszont kell! Kell a kondihoz is. Jó pár napja nem mértem ugyan, de szemre mintha kicsit fogna rajta. Az is jó lenne, meg az is, ha végre felhagyna az éhségsztrájkkal.
Budapestről hazajött Pöti is segíteni a gyógyulását. Hangulatában, lelkében. A jó lelki közérzet legalább annyira fontos, mint a fizikai. Ezért is döntöttek úgy a lányok, hogy ugorjunk ki a Desedára ebben a szép napsütésben legalább 1-2 órára. Zsömi persze fizikálisan még nem képes hosszabb sétákra, ezért mi csónakba ültünk. Nem mentünk messze, csak a szűkületbe s ott is az árnyékos oldalra. Mi a vízen, a lányok meg a hídon. Tényleg nagyot dobott az öregúr hangulatán. Látszott a szemében az érdeklődés, a felfokozott hangulat. Élt a szeme, csak úgy ragyogott és beszédes volt a tekintete. Felvillanyozódott.
Kerekivel viszont várunk még kicsit. Erősödjön. Most még sokat kivenne belőle a 120 km-nyi autózás is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése