Édesdeden szunyókál, pihen. Nyugodt, egyenletes légzéssel. Ha mozgást észlel maga körül akkor feltekint, szemlél, érdeklődő, majd ha tudatosult benne ami történt akkor visszapihen.
Mindezeket azért említem fel, mert előzményei voltak. Riasztó előzményei.
Mint említettem, tegnap nem tudtam vele kimenni, délután a negyven éves
érettségi találkozónkra voltam hivatalos. Túl hosszú lett a távollétem, s ez Zsömit megviselte. Délután kettőkor mentem el hazulról, és este tíz tájt értem haza.
Sok volt az neki! Bár közben Pöti hazajött, de kedvetlen maradt, levert. Miattam ráadásul késett a vacsorája, felgyülemlettek a savak a gyomrában s hányt is.
A vacsorájából kései etetés lett, meg is kellett vele küzdeni. De az, hogy hazaértem, majd az evés, majd a babusgatás, és hogy kicsit felheveredhetett a helyemre, éjfélre már nagyjából helyrebillentette a lelkét. Utána reggel hétig nyomta a szunyát, és az a Zsömi ébredt ma reggel, akit idehaza hagytam tegnap délután. S azóta már, szállította a maga kis csodáit. Reggel éberen kelt, kis vidámsággal, lent mászkált, szaglászott kicsit, most nemrég meg kipattant az ágyából, s meglátogatta a berregő szörnyet, a porszívót. Közben saját elhatározásból ivott, nem kellett kínálni és viszonylag sokáig sertepertélt a nappaliban.
Most meg már, elnyúlva fekszik a kosarában ami mindig jó jel. Jobb közérzetet sugall mint mikor összetekeredik, karikázik. Inkább ez a testhelyzet mondható, az igazi felhőtlen nyugodt pihenés jelének.Ezt a posztot arra terveztem, hogy megpróbálok megvonni pár tanulságot, következtetést, ami nekem lejött eddig, s mindezt úgy, nehogy úgy tűnjek mint aki túl okosnak képzeli magát, vagy okoskodik. Nem szándékom, de talán ahogy az eddigiek is, talán ezek is segítenek majd másoknak, hasonló helyzetben.
Csak már a poszt elejét túlszövegeltem! Azért belevágok.
Nézzük az időt! A napokat, heteket, nem az időjárást.
Volt egy elszólása a doktornőnek, amikor visszavittük Zsömit a kontroll vérvételre. Nem reagáltam rá akkor, eddig itt sem említettem, de azért meghallottam s meg is jegyeztem.
Azt mondta akkor: -nem gondolta, hogy Zsömit még látja a vizsgálóasztalon.
Ez mondta 2018.09.24-én. Öt napja. Nézzük az előzményeit.
Az első vérvétele és a betegség diagnosztizálása pedig: 2018.09.03-án. 26 napja!
Két nap múlva tudtuk az eredményt, és megkezdődött a kezelés. 24 napja! Több mint három hete!
Már akkor azt mondta a doktornő, ha az eredményei ettől a kezeléssortól nem javulnak, akkor egy.két hete van hátra. Azóta eltelt több mint három s lassan a negyedik végén leszünk. Ez a rendszeres.
Nem vagyunk okosabbak az orvosnál, s nem is okolom, mi csak egyszerűen szakítottunk a protokollal, mert amit mi megtehettünk, azt ő már nem. A gyógyítók tárháza nincs tovább.
Ha nem kezdjük el kényszerrel táplálni, akkor biztosan meghalt volna, nagyjából egy hét elteltével amilyen állapotban volt. Mint ahogy 2018.09.09-én úgy is látszott! Elköszöntünk tőle, megsirattuk, elengedtük és készültünk a legrosszabbra. Nem az lett. Hála a sorsnak!
Evés nélkül, nincs élet! Víz nélkül, mégannyira sincs! A betegség súlyosbodásával jön a hányás, a kedvetlenség, levertség. A két utóbbi megvan, de kizökkenthető ideig óráig.
A hányás viszont gyakorlatilag elmaradt. Szerintünk azért, mert van étel s ital a gyomrában, ami lefoglalja a savakat, s ezért nem kell azoktól megszabadulni. A másik ugye, hogy egyre kevesebbet isznak ebben a betegségben.
Nos a helyzet az, mert Zsömi erővel etetve van, napi háromszor jut étel a gyomrába, ezért iszik. Etetés után mindig bőséggel, két etetés közt pedig többször kínáljuk, s ha nem is mindig de elfogadja.
Ez a betegség azzal öli a szervezetet, hogy a vese nem szűri ki a méreganyagokat, a beteg nem eszik, nem iszik eleget, ettől egyre koncentráltabb a méreganyag s elviszi.
S mert Zsömi szervezetébe jut bőséggel higítás a megemésztett élelemből is, a vízből is, nem tud a méreganyag olyan sebességgel sűrűsödni mint általában a vesebetegeknél.
Étel "erővel", ettől rákényszerül inni, hígulnak a mérgek, megnő néha a teljesítőképesség ha csak időszakokra is, a törődéssel, élményekkel meg a lelkét visszarángatni!
S hogy ez meddig megy? Nem tudom. Azt látom, abból a szempontból hiába minden erőfeszítés, hogy Zsömi testsúlya nem nő. Szerintem inkább fogy. Már csak ránézésre, fogásra. Nem mérem, mert minek?
Egy biztos! Nem térdelünk le önként a halálnak, csak majd ha kényszerít!
Persze ez a gondozás, ellátás időt igényel. De időt kell rá szakítani! Most gyakorlatilag a mi rászánt időnket használja fel Zsömi, a maga javára. S ezt az időt, csak az ő javán szabad számolni! Mert ő ránk szánta az egész életét! Minden időt amit neki kimértek! Mindet! Mi az a néhány órácska egy egész életért? ..... Semmi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése