Leírás

A hűséges társ, kísérő, barát, az igaz Vándor ... Élete, történetei, kalandjai. Egy igaz élet igazi történetekkel, igazi kalandozásokkal. Ő Zsömi, az Igaz Vándor!

Kérés

A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is. Elviheted ha kell, nem bánom, de ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való! Köszönettel: MJ

Keresés

"Inkább azt mondom el, hogyan élt." (Az utolsó szamuráj. 2003)

2018. október 27., szombat

Családlátogatás hattyúéknál

2018.10.27.

Ez egy fordított családlátogatás volt, mert nem mi mentünk a  hattyú családhoz látogatóba, hanem a család jött hozzánk.
Vagy nem is? Mert ha a Deseda a hattyú család lakása, akkor mégis csak mi mentünk hozzájuk, csak épp könnyen elkerülhetjük egymást egy ekkora kégliben.
Most azonban a szűk folyosón, miközben egyik "helyiségből" a másikba mentek, összefutottunk, s mert nem siettek, hát megálltak egy kis időre.

Zsömit, valami okból most nem villanyozta fel a csapat. Igaz, a családfő sem volt annyira szívélyes. randán sziszegett, egyszer az ujjamra is rácsípett a kukoricaszemek helyett.
Nem komolyan, csak a miheztartás végett. Nekem is, meg a kicsiknek is, hogy ne merészeljenek kézből enni. Pedig ők benne voltak a nasizós buliban. De hát anyuci szigorú!

Amúgy meg, nagy szél, meleg szél, nagy levegőzés. Napsütés ma nem jutott.
Zsömi nincs rossz passzban, leszámítva azt, hogy tegnap is, ma is, az ebédjét kidobta. Semmi pánik. meglehet túletettük. Nagyobb baj az, hogy találtam egy sebet szájzugban a fogak takarásában. Pedig azt hittem már nincs nyílt sebe! Elkiabáltam, elnéztem. Ezt elkúrtam. Most helyre kell hozni! Piszkosul nehéz hozzáférni, megtisztítani, lefertőtleníteni. De meg kell tenni! Ha a többit meglehetett gyógyítani, akkor ezt is. Kell hozzá Zsömi is!
Szerencsémre bízik bennem, és nem harapja ketté az ujjaim miközben bal kézzel szétnyitom és tartom az állkapcsát, jobbal meg a szájában kotorászok a pálcikákkal. Két alapos tisztítás volt ma, de már jobb lett tőle a hangulata.
Lassan éjfél. Lemegyünk kicsit kísérteni! Nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek, a holnapi vérfagyasztó viszont látásra! ... Jól van no! Szép vasárnapot mindenkinek!

2 megjegyzés:

  1. Most olvastam a tegnapi bejegyzést,állapot jelentést. Gyönyörűen.süt a nap. Irány Zsömivel,h.minél több energiát szedjen magába.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mentünk is! A meleg megmaradt, a napsütés már elmúlt mire kiértünk. Maradt a jó levegő a széllel és az élmény.

      Törlés